2007. október 18., csütörtök

Régész leszek vagy mittomén...

Igen, emellett az új szakma mellett döntöttem... volt időm gondolkozni rajta, rég nem írtam semmit ide... beugrott h akko vajon még ennyi időm se lesz idepötyögni néhány sort? me ugye menni kell skutatni - keresni a nagyvilágban...
Na de mielőtt elsietnék valamit is, elmesélem rövid történetét az új szakmára lelésemnek :)
A zúúúgy vóóót h... esténként eregelek haza melóból svan amikó valamien csodás mód felbukkan előttem egy kocsma... van amikó tiszta véletlenségből mellém kerül de akkó úgy intézem a poziciómat h megfelelő legyen e kínos helyzetnek. Sugy-e meg kellene nézni h vajon, vajon mien a sör? (elárulom h ezen véletlenek szinte a minőségi ellenőr nevű szakmára terelték szerény személyemet) A sörrel gond egy szál se vót, az egyensúllyal annál nagyobb, de a probléma akkor kezdődött, amikor bármien üzemmódban vót a zagyam, mindig került néhány kedves ebecske, ameik elkisért, vagy éppen az egész negyednek szétkürtölte h én a kocsmából hazafele cammogok. Már értem a kaptárunk mellé, mikó megláttam a homályban kettő, majd négy saztán pedig 6 smég több kutyulit. Nem lett semmi az esetből, úgyhogy aki nagy valamire számított annak most szípás :P De annyit elértek a dögök h akár a melóból, akár a kocsmából v abszolúte bárhonnan tépetem haza, mindig gyűjtök néhány apró követ. Az elején csak úgy kipotyogtak a zsebemből, félreraktam, aztán lassan készítettem egy hatalmas táblácskát és pontosan behatárolva teszem el a mindennapit... egész színes eddig a gyűjtemény. Feltűnt például h a negyed aljából gyűjtöttek sokkal jobban kopnak, a középső fertáj kövecskéi világossabbak és a felső rész apróságai pedig igencsak durva és nyers anyagból kerültek ki. Nem mellékes h a középső rész érdekességeket is rejt, például 1990-es évek előttről származó cement-töredéket, amely az akkor még elvtársként élő és tevékenykedő emberi faj által használt lépcsőből származik. Mindhárom fertáj kincsei tartalmazzák az előbb említett faj nyomait, hiszen a kőzetek kopása egyértelműen a mindennapi használatra utal, amely egyben azt is jelenti h az Elvtarsus Comunistus igenis élt és létezett, nem csak rossz álom volt. Bármennyire is próbálja a mostani kor eltüntetni a nyomokat (v épp meg sem próbálja) ez mostmár tény és való.
Szomorúan tapasztaltam azonban h aszfaltnak semmi nyoma nincs ezeken, az általam felkutatott területeken... azonban ezúton is megköszönöm kóbor ebjeinknek (és nem csak nekik) h lehetővé tették e csodás vidék felfedezését és feltárását!

2007. augusztus 14., kedd

Eső előtt, eső után...

...nőnek a gombák, jó kis esős idők járnak, ennek ellenére az idén nem jártam még gombászni és ajszem erre egyhamar nem is kerül sor... ha elmegyek akko vagy megcsodálom a szebbnél szebb és mérgezőbbnél mérgezőbb gombákat vagy lerúgom ékes kalapjukat, ami úgy-e nem túl kedves gesztus természetanyánkkal szemben. Valahogy van valami varázsa annak, amikó az ember néhány percig csudálja a légyölő galóca sityakját, aztán jókorát belerúg, ahogy illik, falusi belsővel (gyengébbeknek "spiccel")...
Mint eső előtt, eső után, úgy jelennek meg az újabbnál újabb programajánlók, amelyek annyiban segítenek, h megtom, h az a rendezvény ami engem abszolúúúúte nem érdekel mien időpontban kezdődik, meik napon stb... na de h valami nagy újdonságot közöljenek, arra nem igazán képesek. Fejlődnek idővel, legalábbis jobb helyeken úgy megy ez. Na de amíg azon sopánkodik a vezető, h vaon a kedves olvasó mié nem kapja meg a lapot, addig elmarad rengeteg apróság. Elmarad soook-soook program megjelentetése, elmarad az igényesség. Az a kevés program, ami valahogy bekerül tízezer vagy éppen húszezer példányba, oan az olvasónak, mint egy jó kis játék. A feladvány teljesen ingyen jön, színes, reklámos, ahogy az kell legyen. Hétvégén nekiül a család, kiteríti a nappali padlójára és kezdődhet a játék: vajon mi is akar lenni az a szó a nemtomhanyadik oldalon. Pistike szerint az a szó igazából azt jelenti h..., Bözsike pedig azt állítja h..., anyuci nem ért egyet, apuci még gondolkozna ha lehet, Venci tata asszongya h felhívja a féligsüket volt katonatársát, Manci mamának meg hosszú... így telik egy kellemes vasárnap délután, aki pedig a legtöbb szót kitalálja, az már biztos nem mosogat. Manci mamát ne számoljuk, me h ő abszolút párhuzamos a dologgal. A rangsor legalsó fokán álló családtag pedig teljes lelki nyugalommal álljon neki me h ő a vesztes s késsz! A játék végére érve már tisztább az ábra, h vaon mit is szeretett volna közölni a lap. És így estére meg lett tisztogatva az újjonnan kibújt gomba, egész héten lehet enni az oldalát/oldalait... de mié nem jön valamien cuccos iskolával és engedéllyel rendelkező gombász és mié nem rúgja le ezeknek a mérgező gombáknak a kucsmáját? Elvégre mérgező ez az egész cucc... legalábbis ami a magyar nyelvet illeti...

2007. augusztus 13., hétfő

nohát

Filóztam én annak ellenére h nem írtam... például az is eszembe jutott h a mi kedves városunk oan, mint a fenék meg a tanga. Me h EEEEEEEKKKOOOORAAA fenékben még találhatsz tangát, na de EEEEEKKKORAAAA tanga kicsi fenéken nem létezik... azt már nem tangának hívjuk... és ugy-e EEEEEEEEKKKORAAAA rendezvény lehet egy városban, de EEEEEKKKKORAAAAAA városnak nem nevezném ezt a cityt, ígyhát rendezvény sincs. Ha meg van akko azt má nem annak hívjuk.
Lepukkantunk rendesen... kedves kollégám azt szokja mondani h ha bombázni kezdenék az országot, akko városkánk fölött a pilóták rádión visszaszólnának a központnak h itt má járt valaki... segélycsomagra még esélyesek vagyunk. El is képzeltem néhány pontot ahová dobhatnák a csomagokat... ien-oan kereszteződéseket befestenénk pirosra és akko azokra a pontokra érkezne a cuccc...
Na de néhány szabályt azé csak fel kellene állítani az adakozóknak ejsze... íme néhány példa:
- tilos bármely ország hulladékát ledobni (mivel a szomszéd Pityu bácsi kiszedné a fahulladékot, betenné a földszinti ablaka alá elkezdett farakásba, a többi meg ott rohadna szét, amíg a polgi véletlenül arra nem kerülne)
- tilos rroma nemzetiségű munkásokat ledobni (ejtőernyő nélkül esetleg, na de akko má megint a szemetelésnél tartunk... na nem azé h én fajgyűlölő lennék, csakhát míg az ország egyik pontján nincs egy rroma nemzetiségű sem, nálunk kicsikét túlszaporulat lépett fel)
- tilos a fémhulladék szórása ( mivel a rroma testvérek az első két darab után rádobnák magukat, a többi meg a fejükre szotyogna és akkó má megint a szemetelés téma lépett fel)
- tilos a gazdátlan ebek lehanyagálása ( az ivartalnítottakat befogadja a város, mivel állítólag az egy biztos módszer, de ha lehet akkó mellőznénk a kutyusokat)
- gyógyszercsomagjaikban kizárólag garanciaidőből kifutott, minőségi, német aszpirint fogadunk el ( a pilótákat megkérjük h a város központjában elhelyezett piros keresztre dobják, mivel így a városatyák kapják majd azt és így legalább nem fáj a fejük hülyeségeken és öszpontosíthatnak normális dolgokra)
- felhívjuk továbbá a pilóták figyelmét h ne engedjenek le kötél-létrát, mivel szeretnénk megőrizni városunk jelenlegi létszámát (legalább) és félő h nagy létszámú csoport akaszkodna a számukra változást, menekvést jelentő létrára
- végezetül pedig kérjük h a szállítólevelet a pilóta (fel)fordultával mutassák be az ügyeletes sírásónak h mélyre ássa azt a barmot aki erre bátorkodott jönni

köszönjük a megértést!

2007. június 8., péntek

Ébresztôt szórtak...

A város egyik estérôl a másik reggelre megtelt ien-oan papírkákkal. A cím pontosan az akcióhoz illik, mivel éjjel szórták, a polgár reggel veszi kézbe, a papírka legfelsô sorában ez áll: "Ébresztô". Támadják a polgármestert, szegény Jóska bácsiról sokmindent összehordanak, sajnos csak oan dolgok vannak felsorolva, amit a város lakosai már réges rég tudnak, felfogtak és minden este elbeszélgetik néhány sor mellett (már aki meg érdemesnek látja a téma feldobását), akik meg nem beszélgetik el, azok lassan lenyelik és úgy hajtják álomra fejüket. Erre jön egy szórólap aminek sikerül ismét felrázni a lakókban a sok gyanús dolgot. Mindenki mosolyogva olvasta a lapocskat, egy-kettôt bólintott, miután szétnézett h senki nem látja egyetértô fejmozdulatát, majd átadta a városgazdálkodás sárga autós munkásainak az A5-ös szóróanyagot. Kibírtunk 3 évet ezzel a nagymesterrel, akko mostmár még egy csak eltelik...
Skülönben is, miért szerveztek legalább egy flashmobot, mert ugy-e a XXI. században az már divatosabb. Az sem mellékes h a tiltakozás, a figyelemfelkeltés azon formája valószínû hatásosabb is és azt is meg lehet oldani h hivatalos legyen a dolog. Mert aki a szóróanyagot kinyomta és szétszórta, valószínû nincs annyira profi h kesztyûvel dolgozott volna h elkerülje az ujjlenyomatokat. Ha a nagymester utána akarna járni h vaon kinek is nem tetszik sokminden amit ô bonyolít, akko hamar megtalálja az illetôt és akko a gatya a levegôben fog fityegni...
Nem vicces és nem bátor cselekedetrôl beszélünk, csak egy hirtelen fellángolásról, akár egy haverok közti fogadásról vagy lehetne még sorolni... mindent lehet, csak ésszel no...

2007. május 21., hétfő

bukta van...

háá vazzzeee, levaok maradva de rendesen! Nagyritkán felnézek ien-oan érdekes izékre, oan barátkozósdi oldalakra, sakkó mindig úgy érzem h baromira itthon ragadtam. A kedvesarc kislányok mind-mind oan fotókat tesznek fel, ameiken vagy a felsőbb domborulatok látszanak, vagy valamien himihumi pálmafák... végső elkeseredés esetén mindkettő egy képen. És jövök én, az átlagpolgár, aki életemben pálmafát nem láttam, női melleket még annyira sem, hacsak nem kovájogtam eleget a világhálón és egyaegybe szerelmetes lettem a leánzóba, methogy h ő a lazakizslány, me megmutatta magát és megmutatta azt a néhány pálmafát amit vót alkalma egy hétig ölelgetni valameik égtáj fele megszabadulva... ott ölelgeti minden képén a fákat, me valószínű másnak odakinn má nem kellett semmien célra. Itthon viszont lazán feszíthet a görög tengerparton vásárolt Jamaica feliratos topjában, me tudja a dög h ő mien ország homokjába süppedt bokáig... sakkó én xarul kell most érezzem magamat me ő vót ott én meg nem...
Na de ajszem szólók néhány havernek és kimegyünk valameik közeli bányához rövidgatyóban, néhány derítővel, fürdőlepedővel és egy falnyi nagyságú óriásposzterrel a vállunkon, megtöltjük anyuci kiürült ablaktisztítós palackjait, befrittezzük magunkat és indulhat a fotózás. Na nehogymá pont mi szégyenkezzünk h nem jártunk sehova, vagy leglábbis mindenki úgy tudja... sakkó a rózsaszínagy logikája alapján egy hónapon belül válogathatunk a szebbnélszebb kislánykákból akik rábuktak a "fárasztó csajok kíméljenek!" című képeinkre

2007. május 17., csütörtök

Zajlik a zelet...

Nemrégiben városunkban járt soook-soook kisebbségi színház, elvégre Kisebbségi Színházak Kollokviuma volt. A nagyérdemű láthatott magyar, német nyelvű darabokat és erre is számított, mivel a plakát és minden egyéb reklámanyag csak ezen a két nyelven +románul közölte a rendezvény nevét, illetve programját. Na de már az elején megjelent egy zsidó színház is és az az igazaság h héber jrást sehun nem lehetett látni. Az egy dolog h oan fülbesúgós fordítás nélkül nem értett vouna senki egy szót se, de ők is itt voltak, fülbesúgás is volt. Nem védem én a zsidókat, me lassan az egész világ az ő feneküket nyalja és az sem mellékes h ők meg tudják védeni magukat ha arról van szó, nem szorulnak pont rám. Na de h pont a német nyelv élvez előnyt velük szemben azé az ciki no... A másik érdekes dolog ami megütötte a fülemet a kollokvium alatt h valaki aszonta h ő biza éppen aznap nem jutott el színházba, de a család egy másik tagja majd képviseli a családot, úgyhogy azzal no problemo -hát izééé, no comment ejsze...
Na és ami már réges rég naon jól müxik a városban: a nosztalgiázás magas szintű űzese, ill. az arra irányuló buzdítás egyes szervezetek részéről. Ez úgy-e nemcsak a kollokviumra érvényes, hanem az utóbbi néhány évtízed bármely rendezvényére.
A mai világban reklámból élünk aztat má tudja mindenki. A rendezvényedet vagy meghírdeted rendesen vagy sünnyögsz vele és csak néhány arra kószáló érdeklődő dugja be az orrát. A televíziós, rádiós reklámok a rendezvény lejárta után meghúzódnak valameik merevlemez csücskében a nagy archívban. A plakátok viszont, hacsak nem jön egy bazinagy vihar, ott rohadnak a kerítések, épületek bütüjen. Ameik nincs fent, azt valószínű egy gyűjtő, vagy egy rakoncátlan másodikosztályos szedte le. Na és ami fent marad az évek múltán is hírdeti h volt oan koncert és amoan kiállítás és hosszú lehetne a sor. Inkább vezessünk egy naaagy nyilvános naplót amibe csak az lenne benne h mien rendezvény volt városunkban és tegyük mellé a plakátot... vagy bármi iesmi, csak azokat a rohadt plakátokat tüntessük el ahogy lejárt a rendezvény, me ez így, ebben a formában gamat...

2007. május 9., szerda

Szomoru, de evvan no...

Nem irtam mar reg... mint ahogy az az utobbi idoben megszokott kezd lenni reszemrol... de az a nagybudosszomoru valosag h minden a regi kerekvagasban halad. Apro dolgok valtoztatjak meg nagy emberek idegallapotat, a kisemberek meg csak bamulnak tovabbra is kidulledt, munkatol vermes szemeikkel... tovabbra is szivjuk (nem epp ugyanazt) a port, a sok xart es az egyre dragabb cigit. A sor ara is emelkedik lassan, de biztosan, tehat aki alkoholista a mai vilagban, az talan meg sincs akkora bajban, mint ahogy eloadja. Elvegre luxuscikkekrol beszelunk. (es hat ugy-e az ido penz, a penz az luxus, a luxust meg nem mindenki engedi meg maganak)
Azon veszekszenek felsobb szervek, h vaon vaon kell-e a kozlekedes oktatasa az iskolakba vagy sem, az viszont a hatterben lapul es mindenki tekintete elsiklik folotte, hogy vaon lesze ahol kozlekedni es lesze aki kozlekedjen... vicces ez a vilag mindenesetre. Az egyik szinesznot, a sok kozmetikai termekeket gyarto ceg reklamjaiban mar annyit ranctalanitottak, hogy lassan oan pofija lesz, mint egy darab olasz padlocsempe... a pottyos feherbe oltozott, a reklam pedig egy, a blogomban korabban blamalt filmecske effektelt valtozata... az ipse megeszi az elettarsanak szamito kutyaja kajajat, de mindegy az, csak aztan nehany ragcsit kapjon be utana -szal mindegy mi jart a szadban, ket darab ragogumit be kell loni es kerodzni kell ezerrel (valoszinu megjelennek hamarosan az ejfel utani ragoreklamok is-nemtom h nem-e jelentek mar meg)...
Na de ami kozelebb all hozzam: 100 eves a varos... sokan nem is tudjak, masok nem akarjak tudni. Hat de most tenyleg, mi abban oan nagy cucc h 100 eves a varos? ha mondjuk egy 100 eves borrol dumalnak akko mindenki felkapna a fejet, de erre minek? a hivatal meg nem tori ossze magat h valamit is szervezzen, vagy legalabbis nem ugy h mindenki hallja, lassa... csak akko jovunk ra h valami keszul amiko majd nekunk is egy ksimegyerek mondogatja h APA KEZDOOOODIK...

2007. április 12., csütörtök

aze mi szeretjuk egymast...

Nem irok gyakran me nemtok irni gyakran... hat elnezest!

De aminek ma` ecce nekifogtam es a net cseleit nem sikerult kivedeni az volt, hogy vajon miert is nem irt az egesz erdelyi magyar sajto a Csikszeredai HC elmult szezonban elert eredmenyeirol? Mert ugye a 19,5 eves atlageletkoru egyuttesnek aze van mosma` amit felmutatni. A romaniai orszagos felnott bajnoksagban szereztek egy bronzermet es ami meg lenyegesebb, dontot jatszottak a magyar U20-as junior bajnoksagban. Valljuk be, nem rossz teljesitmeny! Na de, hogy ok mennyire orultek az egy dolog es h a hazai sajto mennyire kapta fel fejet a nem mindennapi esemenyre az egy masik. Azoknak akik nem tudnak jeleznem, hogy jegkorongrol beszelunk eppen...
Az egyik legnagyobb orszagos napilap, a Pro Sport peldaul lekozolte a hirt. Van akinek az szurta a szemet, hogy nem Ujpesten vendegszerepelt a csikszeredai egyuttes, hanem Dunaujvaroson, de volt oan is akit az zavart, hogy egy akkora lap, mint a fentebb emlitett vajon miert is foglalkozik a szekelyekkel, mert senkit sem erdekel... nohat ez a kijelentes egy hatalmas politikai, tortenelmi vitahoz vezetett amit barki elolvashat az bejegyzes aljan talalhato linken, a cik alatt.
Az az igazsag, hogy bele-bele akadunk aprosagokba es legszivesebben sopornenk egymast a fold szinerol (legalabbis ugy tunik), de mi vegul is szeretjuk egymast no...

http://www.prosport.ro/index.php?section=articole&screen=index&id=33329&search=hc+csikszereda

2007. március 27., kedd

...

Kezdem úgy érezni h nem szeressem a mostani fotósokat, vagy legalábbis nem a egészet közülük... jön a kis bunkó gyerkőc, anyuciék eladták a fél erdőt, amit ő biza nem vett észre, me a vadiúj digifotógépébe gyönyörködött éppen és akko (ha nem vetted vouna észre kisköcsög, ő a művész, ééérted?!) feszít, mint a malacka a jégen... és ha nem vagy elismeréssel az ő munkája iránt, akko anyuciék kiveszik az egyik, éppen szabad kiállítótermet és ott aztán nagy büdös cécót csiálnak. Pedig a kölyök úgy gondolta elmegy világot látni és nyakába akasztotta az "aparátot" oszt amiko kiért a lépcsőházba akko megbotlott a küszöbben és elsült... mármint a gép... nahát megvan az első zextrém kép, mosmá aztán naon ottvan a kölyök! emmá igen... ha egy régivágású újsághoz elvinné a "hírértékű" fotóit, valószínű az ablakon távozna vele, na de a mostani század úgy ontja magából a művészeket h az má szinte-szinte hihetetlen és akko mié pont ő lógna ki a sorból? a művészek voltak a társadalom különcei, most meg lassan az számít különcnek aki csak átlag polgár szeretne lenni... valószínű a vidékiek, akik hagyományőrzők ugyebár, azok is csak holmi old school népség... különleges sminkre képesek, deszkázni tudnak, ha a csűr oldala annyira lerohadt vouna... vagy nem?

2007. március 23., péntek

Bajban vaunk ajszem...

Marmint akko vaunk bajban ha abba a helyzetbe kerulunk, mint a magyarmagyar testverek... asszongyak a zidosebbek h ok biza nem naon lattak oan ereju szellokeseket a videken (legalabbis nem ebben az evszakban es nem az evszak ezen tajekan) mint amien az utobbi napokban, illetve a mai nap folyaman vegigsoport apro, poros varoskankon. Hogy cserepek repdestek az egy dolog, de h a kozponti park fenyoi is gyokerestul borultak, a varos tobbi reszen pedig apro es bazinagy hajlekokat nyomtak agyon a szekelyfold ekessegei (nem, nem a romaniai magyar politikusokra gondoltam), aze az ma` tenleg nem semmi... Na de ugy-e azzal inditottam, h nehogy ugy jarjunk, mint az ungarische tezsverek. Me nekik is jott egy hatalmas vihar, aztan jott a vezeto atya lesujto okle es most megnezhetik magukat h h allnak. Habar a mi Joskanktol nem igazan kell tartani, aze` sose lehet aztat tudni... most, h a mandatuma ma` nem tart oan sokaig, meglehet h lesujt rank... es az o lepeseit elore kiszamitani szerintem lehetetlen, me h neki ien keszsege nincs. Mint a reszeg ember: lepik egyet, aztan ha joul sikerult megkiserel meg egyet, hatha lesz haladat... amire meg hazaer ma` mehet meloba... hat a vezeto lepesek is ehhez hasonloak, csak a reszeg ember megprobalja valamennyire kiszamitani az esetleges bukas lehetosegeit...
Ha jobban belegondolok, kellett nekunk ez a vihar... a varos tele van szemettel, porral, a kozmunkasok, az alkalmazott takaritobrigad meg akkor sem takaritana fel az egeszet, ha birna... kellett nekunk ez a szel, me lefele fujt es ugy-e arra van a szemettelep, szal ami mehetett lefele, az elment, ami meg nem, az legalabb egy kupacban osszegyult valameik fal mellett, igy konnyebb lesz majd felszedni. Felteve h felszedi valaki, es nem varjuk meg, h erkezzen egy masiranyu szello es megsetaltassa az ugyetlen kezek szotyogtatta szemetet. Igaz ami igaz, alaposabb munkat is vegezhetett vouna ez a vihar... nem oan nagy a varos, mindenkit meg lehet talalni...

2007. március 1., csütörtök

Zöld kabátban minden kicsit más...

Nemrégiben diszkóban voltam... nem rendszeres az én diszkólátogatásom, most voltam skésssz... két fáradtabb kollégát betuszkoltunk egy taxiba h hazaérjenek épen és egészségesen, no de a sör megdolgozza a fáradt vesét, hát úgy döntött két még ottmaradt barát h ürítenek egyet. Minek gyurakodni a piszoár mellett, a friss levegőn jobban esik -gondolták, így a csillagos ég alatt végezték dolgukat. Azonban nem ien egyszerű a dolog, me h egy úriembernek egyáltalában nem nevezhető, neonzöldkabátos rendőr érkezett, aki nagy ordítozások közepette szószerint galléron ragadta a harmadik évtízedén már túljáró kollégámat és tuszkolni kezdte a vadiúj Logan fele. A biztos úr szerint igencsak sokat fogyasztottunk, me h nem hagytuk őt békén, aztán menekülésképpen bevágodott a meseautó anyósülésére h megírja az értékes papírfecnit. Közben persze megjelent társa is, akivel sem románul, sem magyarul nem lehetett értekezni (jelzem a magyartudás kimerült nála a "f..sz" szónál, ami nem is neki volt címezve). Mivel úgy gondolta nem tudja kivágni magát h miért éppen az én kollégámra esett választásuk a közel 10 ürítőből, hát ő is bevágódott a volán mögé. Arról talán már nem is érdemes beszélni h az írnok úrnak egy hatalmas bog nyomtatványból kellett kikeresni az aktuális szabálysértés szebbik megfogalmazását, de lassan fény derült arra, h úgy gondolták a szomszéd faluból érkeztünk. Megkértük a bácsit h legalább így utólag mondja má el a nevét, azonban mindeféle süket dumával késleltették a bemutatkozást, végül felsőbb szervek neveit hallván, h majd velük együtt meg lesz dumalva az eset, a biztos úr visszaadta a személyit, majd kiugrottak az autóból, megállítottak egy taxist, akit ugyancsak leigazoltattak (ami köztudottan nem divat ezen a vidéken), bennünket pedig, kérem szépen, visszaküldtek bulizni... h a cédulának mi lett a sorsa, nem tudni... a kolléga nem írta alá, a helyszínen oda nem adták, postán még nem küldték...
A biztosurak állítása szerint a többi megkönnyebülő mind helybéli volt, őket bármikor megtalálják, kihozzák a szórakozóhelyről. Valószínű nekik tényleg nem kell bemutatkozniuk, mivel már ismerik őket, mi azonban, a "szomszédfalubeliek" nem tudtuk meg az urak neveit és mai napig sem tudjuk. Hogy az eset kicsikét érthetőbb legyen, az érintett barát igencsak alacsony, az illető faluban valóban idegennek számít... talán egy neonzöld kabát segítene rajta. Nem biciklis mellény, egy kabát...

2007. február 28., szerda

Aze essssse semmi...

foto: ivanka
Nohat annak aki nem ertene, uuugy hirtelen forditasban:
"A surgossegi osztaly noverkei, akiknek ugyeletes orvosa Sange de Taur-t (bikavert) ivott
koszonik a gyartonak.

Sange de Taur - Jo a noknek, ha a ferfiak isszak."

No kerem szepen, igy kell eu-s reklamot csialni ejsze :))


2007. február 27., kedd

Igen, tudom...

Mar tobb mint egy honapja nem irtam semmit az aldott webnaplomba... hat ez ien sekkora... de annyi minden tortent h az ma` szinte hihhhetetlen!! Hol is kezdjem?aaa...aaa...aaaaaa

Talan induljunk onnan h mara mar minden hetvegen leszottyan egy muanyag kuka az oszlopok oldalarol. Na ne szidjuk a gyartot, ne szidjuk polgar Joskaekat h mie` pont oant vettek amin nem tart... me h nem a koborkutyak szedik le, a regi, kifordithatos kukak esetevel ellentetben. Okosak az egyre szaporodo koborkutyaink de aze ennyire nem. Me h az meg csak elmegy h leszottyan reggelre egy kuka, de h a teteje ripityara torve van szetteritve mellette, az en agyamban inkabb vandalizmusra vall. Aztan ezen rovid bevezto utan nekiindulhatunk apro varoskankat boncolgatni.
A homoru fekvorendorok csak undercover fekszenek az utcan, a kedves autos meg amire eszrevenne mar doccen, koppan az auto alja es igy a szenteknek egy nyugodt percuk nincs me valahol mindig szolitjak oket... Epul a sportcsarnok is, de az epitok kicsiket szarban vannak... vagyis nem az epitok, hanem akik majd ott sportolnak, es meg nincsenek, de majd lesznek ha most nem oldodik meg a kanalizalas problemaja. Me persze h azt is el kellett benazni... ment itt valami ecce a eletben ugy ahogy kellett vouna? ha valamit sikerul osszehozni hataridore, ugy ahogy azt kell, az biztos h nem tart, csak ket napig. A falfirkaszokrol sokat nem irok, fotot meg plane nem teszek me akko ugyanazt csialom, mint a kollegano (lasd elozo bejegyzesem). Na de teny h egyre batrabbak lesznek es egyre magasabb szinten uzik a falfirkaszast. A magasabbbat ertem azon h kemenyekre, epuletek falainak magasabb reszeire stb stb... na de aze a minoseg is javult no, csak el ne bizzak magukat. A televizio meg kimegy es lefilmezni a "No comment"-be azokat a matyukasagokat, amik mar sok-sok eve diszitik a falakat es tenyleg csak firkak... a televiziorol jut eszembe, ugy-e ott is tortentek valtozasok: az egyi teve stabja asszonta h hagyjuk az egeszet oszt leleptek a busba... a masik tevehez. Ez meg onmagaban nem oan nagy durranas, azonban csekely 3evi munkajukat uuuugy felrugtak a holdra h azt a budos eletben nem latja meg senki... ok dolgoztak vele, ok kinlodtak, hat akko ok is baxak el... ennyiben igazuk van.
A varosban nehany napig nagy story volt ez, mostmar mindenki bambul tovabb... az sem tunt fel senkinek, amiko Kossuth bacsi elott ott hevert egy nagy zsak homok, ugy egy fel napig... es az sem, amiko eltunt az emlitett bacsirol a nagymagyarszinu bokaszalag... de h is vehette vouna eszre barki is? mindenki a hatanal jar el... egy uj osvenyen. Me a varosunkbeli az ien: addig megy amig kiveri az utjat annak amit o akar. Csak az a baj h soha nem akar semmit... ecce ma` akart egy jardat a Kossuth-Petofi kozotti reszre, addig ment mig kitaposta a fuvet, a varosvezetes aszfaltot huzott... erre asszongya a nagyokos, h ha ma` egyet megcsialtak, hat jarjon rajta aki kiharcolta, mi kiharcolunk magunknak megegyet! -es a jardatol ugy 3-5 meterre probalja kiirtani ormotlan harmatverojevel azt a halovany fuvet ami ott van. Lassan tenleg jo lesz "Mi nem haldoklunk, mi igy elunk" feliratos poloba jarni, az autok europa zaszloit meg lecserelni ugyancsak ien feliratos zaszlokra...

legkozelebb vidamabb leszek :D

tsoukolom

2007. január 26., péntek

Gratula!

E heti nagydijam a Kisujsag munkatarsae, akinek sikerult teljesiteni, egy rovid ujsagcikkben, minden graffitis vagyat, vagyis ebben az esetben csak egyetlen egy graffitiset.

Az allomason vesztegelo hotolato mozdony volt egy fiatal muvesz aldozata. Tudjatok, oan kek-sarga-fekete szinosszeallitasu ormotlan femtomeg. Egy unalmas oraban valameik extrem gyerkoc ket-harom kannaval nekiallt es lazan felmatyukalt ra egyet smast... az ujsagiro, mint rendes polgar, ugy gondolta jobb lesz lekozolni ezt a hetilapban es fotot mellekelni, h h is nez ki az emlitett vasparipa. Hat en merem allitani h a kolok elso dolga az volt, h megvasarolja a lap csutortokon megjelent szamat, kivagta belole a cikket, fotoval egyutt es most ott diszeleg szobaja falan, vagy epp a szoba egy eldugott csucskeben. Mert (szinte) minden graffitis azert festeget, h felfigyeljenek munkajara. Jo esetben nehany sor es kezfogas a haveroktol h meg merte csialni, de h ha az ujsagban is megjelent a mu, akko valoszinu h pontosan ez adott egy hatalmas ugrodeszkat, egy dobbantot h eztan meg mereszebben, megtobb munkaval rukkoljon elo. A tizenevesek tudjak ki csialta me ismerik mar a gyerkoc keznyomat, na de kopni senki nem fog. A rendorok meg nem szobroznak mindenhol, ahol lehetoseg nyilik egy jo kis falfirka elkeszitesere.

Roviden, tomoren: akarva, akaratlanul tamogatjuk a muveszetet, legyen az barmien szintu.

2007. január 25., csütörtök


S.O.S!!

Elnezest kerek kedves olvasoimtol, hogy megszakitom eddig komoly hangvetelu bejegyzeseimet, azonban kilatastalan helyzet allt elo! Az egiek ugy dontottek, eleg volt ebbol a rusnyasagbol amit mi a foldon muvelunk s irtozatos csapast mertek rank!!! Szamos sulyos serult kerult mar a varos surgossegi osztalyara, hiaba van riadoztatva, a teljes szemelyzet sem tudja ellatni a pacienseket. Kerjuk mindazon lakosokat, akik meg nem serultek meg es rendelkeznek tapasztalattal elsosegelynyujtas teren, jelentkezzenek azonnal! Aki nem rendelkezik iesfajta keszsegekkel az maradjon otthon, mivel az egbol, az idei evben eddig meg nem latott hopelyhek csapodnak a delelotti eso altal elore benedvesitett varosra. Megegyszer felhivom az olvasok figyelmet, senki ne mozduljon ki, maradjanak otton es ne probaljanak szembeszallni a termeszettel!!

Oooo...ooo...ooo... most szoltak a kollegak, hogy megnyugodhat mindenki... a riado csak 5 percre volt ervenyes, a havazas tovabbvonult, a megye deli, delnyugati reszet sujtva.
Ma,a delutan tovabbi reszeben huvos, az evszakhoz kepest azonban szoktalanul meleg levego jarja at tovabbra is a medencet, helyenkent elofordulhat eso, havaseso, havazas. Az autosoknak sem lesz konnyu dolga, hiszen a nedves utszakasz eljatszadozhat az eppen vezetett jarmuvel. Tovabbi napsuteses delutant kivanok, a hirado kulonkiadasat olvashattak! Az esti hireket Andreea Esca hozza majd el Onoknek. Viszontlatasra!

2007. január 22., hétfő

Na meg pepecselek cseppet...

...aztan valami csak osszejon. Tehat ez egyenlo azzal h meg mindig xarban vaok, igy a bejegyzesek is fejben maradnak es aztan eccecsak annyi ossze fog gyulni h ki fogja tudni azt mind mind leirni?!!! na de ugy gondoltam nem lehetek halatlan, meggondolatlan meg minden ien, igy radoltem kicsit a billentyuzetre es potyogok itt nehany sort. Mert ugy-e zajlik az elet... kinai varronok tamadjak meg bakoi fonokuket aze h nagyobb bert kapjanak, holott 450 dollaros keresettel vannak felveve, Basescu edesapankat menesztni szeretnek, akivel amugy levelezosdit jatszik Tariceanu bacsi, az oszi vetes mar araszos, erre a meteorologusok azzal vigasztaljak a jonepet h kozeledik a fagy, oltozzunk fel jol... a csiki tejfeldolgozoban mar hetek ota magyarorszagi tej omlik es dolgozodik fel, a medvek tovabbra is besegitenek a kornyezetbarat hulladekfeldolgozasban es kiramoljak egy-egy varos kukajat, egyes polgarmesterek a jovore nezve meg mindig csak annyit tudnak mondani h: "Ha az Isten is megsegit..." A szentegyhazai polgarmester asszony peldaul nem is ezt mondja, hanem azt h nem hagyja o h megbuntessek a videk fatolvajait, ha` nehogy ma`! Nekik is elni kell valamibol... (nem ideztem, lattad!) Valahol igaza van... nem oan nagy az a Vlahita h ne ismernek ki lopja es veszi a fat, es ha mar tudjak akko minek jelenteni? ki kell lesni h honnan hordja oan husegesen es a ket terese kozott kicsiket le kell venni a folet... ha nem-e? megiscsak ebben az orszagban elunk v mi a ko? Annyiban nyugodt vaok mondjuk h nalunk ejsze nem jelennek meg oasfele turisztikai hirdetesek mint ahogy azt az ukranokrol szoktak mondani, asszongya: "Jojjon hozzank nyaralni!az autoja mar ugy is nalunk van..." vicc no, vicc... nem kell engem komoan venni, nem oan vaok en... csak tepem a szamat sannyi...
Na de lenyeg a lenyeg, sokban nem valtoztak a dolgok amiota nem irtam... tavasz, az van ezerrel... de oan h ez meg fajni fog ecce... most a legutobbi vihar nem fajt ugy-e, me ugy nez ki ez az orszag h amiko a Kirill ideert es meglatta mi van itt, aszonta, inkabb visszafogja magat...
Es arrol meg nem is beszeltunk h a csangokat meg szeretnek tanitani egy kis olasz nyelvre... szal na, kis olasz, izeeee... az a kis annyit jelent h anyanyelvkent oktatnak nekik... de csak aze me ha mennenek Olaszorszagba akko legalabb a nyelvet vagjak es ne hebe-habogjanak ott. De ha jo tanarjuk lesz, az ecce biztos h nem lehetnek majd busz soforok, vagy ha azok is lesznek akko irni fogja a fejuk folott: "Kerjuk ne beszelgessen a soforrel! Mindket keze foglalt!"

No aranybogarak en igyexem helyerepattintani a dolgokat, mar ami a blogom technikai reszet illeti, saddig is egeszseget, svaserot!

2007. január 19., péntek

Na...

Habar a technikai problemaim meg nem oldottak meg, az agyamban minden rendben. Tovabbra is dolgozik, mint minden faradt agy, egy cseppet sem tobbet, a tultejesites idejet multa. Mar csak azert is kell irnom valamit, mivel attol kezdek tartani h valakik dolgozatot keszitenek egy romaniai magyar eleterol, felfogasarol. Azert jutottam erre a kovetkeztetesre, mivel egyre tobb magyarorszagi olvasom van, habar amien szeles a Vilaghalo, nem csodalkoznek ha csak veletlenul kattintanak az oldalamra. Vannak visszaterok, vannak elkoboroltak, de teny h a .hu egyre tobbszor szerepel a szamlaloimon. Aki, netalan, hazi dolgozatat az en agyam tevekenyseget kovetve probalja elkesziteni, bizony nagy bajban van, mert ez a felfogas biztos h nem maradi, azonban azt is el kell mondani rola h a mai (varoskankban fokepp ervenyesulo) elveknek, meglatasoknak igencsak ellentmond. Aztan ki akar ien peldat latni sok-sok A4-es oldalon?
Az a igazsag h en mar unom azt a sok xart, ami itt tortenik es azt a rengeteg sok xart ami az orszagba tortenik. Nem vaok politikus es soha nem is szeretnek naon belemaszni a ganeba. Nemtok uszni, felek h hama belefulladnek, habar hatter az akad... tehat nemtok es nem tudnek valtoztatni az en modszereimmel, mivel ien modszerek nem leteznek. De az is biztos h ami itt tortenik az nem lehet tiszta, ha meg az, akko eselyek nelkul vaunk... en csak ezt irom le, nem szentiras es egyaltalaban nem szent ez a nehany karakter.

Amig holtidoben irok csak ien bejegyzesek szuletnek, hat bocsessz!

A fentebb emlitett latogatoknak meg uzenem: Ti sem vagytok jobb helyzetben, csak valoszinu jobb a diszlettervezotok...

kitartas, hamarosan jon a visszateres! ;)

2007. január 17., szerda

szabad lesz?

megteccik engedni h irjak meg a blogomba? me ugy-e reg nem irtam es mostmar eg a pofam, de ha ki akarnam vagni magam naon-naon, akko asszondanam h kivancsi voltam mennyi letolas fog erkezni reszetekrol, mert a mult het, a kozel egy eves Filokanak (az archivot nem kell nezni me ecce ledoglott itt minden saztan hama ujra pattintottam, de az elso bejegyzesek megmaradtak) szal a lassan egy eves Filokanak sikerult rekordott donteni, mar ami az olvasottsagot illeti. A mult heten kozel 130 kattintasnak orulhetett aranyos kis blogom. Koszonet neked kedves Olvaso!!!
Az elmult napokban szuneteltek es meg nehany napig szunetelni fognak a bejegyzesek, apro technikai problemaim miatt, de majd igyexek bepotolni ezt a kihagyast. Ha netalan valaki dog lenne addig is kattintgatni az oldalra, hagyjon egy e-mail cimet commentben (ha joltom akko az anonymus a legegyszerubb) es a Filoka e-mailben lejelzi h miko indul vissza ezerrel az elet.

2007. január 13., szombat

Van egy varos...

...ahol az este 3 deci tomeny utan kezdodik, a zarora pedig csak azert van kiirva me h kovetelik. Van egy varos, ahol az utcak lampai, gazdasagos utcai vilagitasnak alcazva a dolgot, 5 percenkent kialszanak, erdekes jatekot eloallitva ezzel a kesei jarokelonek: "az ott egy godor, egy tocsa vagy valamienfelefajta tragya? vagy talan egy alvo koboreb?" Van egy varos, ahol a godrok kikoveteltek maguknak a nekikjaro tiszteletet, egyre melyebbek lesznek, igy az autosok szepen, sorban lelassitanak ezzel tisztelegve az idejemult asztfaltdisznek. Van egy varos, ahol szinte mindenki csaladfakutatokent nyilvanul meg, hiszen eleg 20 ev es mar mindenkit le tud szarmaztatni az utcara kimozdulo. Van egy varos, amelyet hegyek olelnek, kincsei pedig a kapzsibbak "dzsippp"jeinek lizingjet biztositjak. Van egy varos, amelynek egyik csucske igazi gyarmuzeumot tar az arra jaro szeme ele a maga eredeti felallasaval. Van egy varos, amely korforgalmat kapott, ezzel riasztva el a videki soforoket. Van egy varos, amelynek lakoi mely szurkesegbe burkolozva varjak aminek jonnie kell es ahol megall a Korona es ahol minden templom melle kocsma epul es forditva, es ahol nem indul el sem az elso, sem az utolso villamos, ahol hulladekfabol osszeeszkabalt szerkezeteken ugralnak a deszkas gyerkocok, ahol nem a szegyen a gumicsizma a kulturotthonban (meg egy ideig), ahol a parknak nevezett apro zoldovezetet ketto darab, kekre festett, "Raffaello" golyocskahoz hasonlito vasszerkezet ekesiti, ahol a szinhaz csak penzkidobas a whisky pedig meno cuccnak szamit. Van egy varos, ahol nem szegyen azt mondani h "ejsze", meg akkor sem ha nem tudjuk elmagyarazni egy idegennek h hogyan lehet mas szoval mondani. Van egy varos, amely ebredezik, csak meg nincs ereje ledobni magarol azt a hatalmas szurke takarot. Hat ebben a varosban elek en...

2007. január 12., péntek

Smeg ez is

http://www.hi5.com/friend/video/displayViewVideo.do?videoId=1968105&ownerId=16988460

Nohat, mik vannak...

Keso delutan hazafele kullogva ket derekonalulero, total rozsaszinbe oltozott leanzo beszelgeteset hallgattam amint a hatam mogott tepettek hazafele egy "buntetes nelkul a kesesert het" remenyeben.

"- En Skorpio vagyok! Te?
- En Rak... de toooooode, hogy Istvanka Halak?
- Igeeeen? Dancs Annamari is olyan jegyben szuletett, mint Istvanka?!!"

Koncert lesz varoskankban, Dancs Annamari koncert, az enekesnonek meg jelenese volt az egyik magyar kereskedelmi tevecsatorna egyik musoraban a minap... a varosban plakatok, az ujsagokban beharangozok, a helyi televizioban hirek... a leanzok tudjak h kirol van szo, mindenki tudja h kirol van szo. Mindenkinek megvan a sajat izlese, mindenki hallgat amit szeret es akar. En is meghallgatok mindent. Es ha mar megemlitettem az enekesno nevet, ezuton jelzem h nem vagyok ertetlen, nem vagyok igenytelen es nem szeretnem kihozni belole a sarkanyt. Na es pofatlan sem szeretnek lenni, mivel tudom h ezen dolgok azok, amiket nem szeret a tisztelt holgy. Hallottam dalait, tehat nem uresbe tepem a szamat. Es h ne legyen hiany kommunikacioban, megkernem h az ivankaafiloka@yahoo.com, vagy az ivankaafiloka@gmail.com -ra jelezze nemtetszeset, kosszonom!
Na de amit en igen-igen furcsalok az az h vaon miert rangsoroltak Istvanka utan a kislanyok az enekesnot? Koncertjei vannak szerte a vilagban, amihez elismeresem, mivel sok even at tanult h idaig erjen... a kislanyoknak megis ugy tunik h az a csodalatra melto h az enekesno is abban a csillagjegyben szuletett amelyben Istvanka. Tudom azt h (elnezest h regi sebeket bolygatok) ha pernyeres lett vouna tavaly, akko a penzbol jotekonysagi koncertek szervezodtek vouna. Nem nyert es bevallom h en nem igazan tudok oan koncertjerol amely jotekonysagi koncertkent sult vouna el (ha tevednek tessenek nyugodtan jelezni, legalabb jobban temaba kerulok az erdelyi konnyuzenei elettel). Volt mar forgatas es fellepes mas kontinensen, sok helyen a hatarokon tul. Es itt ugrik be a masik dolog ami kicsiket zavaro ram nezve: a legujabb klippet a gyergyoszentmiklosi mujegpalyan forgattak, azonban nem a gyergyoi jegkorongozokkal, hanem a Csikszeredai HC jatekoskeretevel...hmhm? mi a ko? csak az tunt fel h kek es Csikszereda varos cimerevel ekesitett mezben korcsolyazgatnak a legenyek (tisztelet a kivetelnek, mar ami a legeny szocskat illeti). Na de hova is akarok kilyukadni?
Van egy erdelyi, vilagszerte befutott enekesnonk (aki mellesleg a www.muzica.phg.ro honlap egyik 2005-os kozlemenye szerint magyarorszagi), akinek szamos koncertje zajlik mar evek ota, de megsem O az aki eloszor eszebe otlik egy jotekonysagi koncert szervezojenek es ha netalan igen akko vegul megsincs jelen... vajon ki es mit szurt el? ki tudja? a videoklippek, uj es megujabb albumok mellett nehany jotekonysagi fellepes is segithetne a image-epitesben... vagy egyaltalan a megjelenes egy ifjusagi valamin, minden fellepes nelkul... ha mar nyugatot kovetjuk, akko ez sem lehet megvetendo pelda...

2007. január 11., csütörtök

Vissza a termeszethez?

Kedves olvaso, ugy dontottem ha naon unom magam
ako paint-ben matyukalok valamit ide... hat most pl untam magam :D

2007. január 10., szerda

Fejlodunk, fejlodunk...

Na kepzeljuk csak el h varoskank kozpontjaban tartozkodunk es testunk jelzi h bizabiza nem artana megszabadulni folosleges dolgoktol (es most nem a "rafiacekken"re gondoltam). Szetnezunk es maradunk annyiban h jobb lesz hazavinni, me h egy tabla azt mutatja h 50M-re van egy "csomagmegorzo" nade az meg nem muxik egy ideje... allitottak kettot, ami muanyagbol van, de a "csomagmegorzo neni" asszongya, idezem: "a falusi nep nem tuggya hasznalni". Igyhat, amig megjon a busz es beparkol a csomagmegorzo ele, addig az illeto lerakhatja a hakipakit a csomagmegorzo moge es persze mindenki van annyira lelkiismeretes h nem viszi haza. Sokan asszongyak h igen me a ciganyok, me ok pakolnak mindig oda, es ok verik szet a csomagmegorzot es iiiigy tovabb... hat nem! me a ciganyok igazodnak az eppen aktualis szezonhoz es a kozpont masik csucskebe allnak/ulnek ki es penzt csialnak... ha december 5 kozeleg akko sok sok kendos asszonka, leanzo es kalapos, bajuszos bacsikak mondogatjak h :"viiiiiiirgacsot vegyenek!" Aztan ha mar Karacsony van es kozeleg a Szilveszter, akko a sok sok szetfagyott virag mellett szobrozva, orrig belebujva a pufoajkaba dormogik:"hallodeeeee! petardat veszeleeeee?" csak csendben, csak halkan, h senki meg ne hallja... tehat amig ok penzt keresnek a "naon rendes, tisztesseges allampolgar" ecceruen ugy dont h nem hajlando tovabb cipelni a cuccot es nem hajlando egy rakas muanyagba pakolni, igy hamagyorsan ledobja azt a legkozelebbi sarokba, a bank melle... a hivatal asszongya h nem az o felelossege, hanem a varosgazdalkodase... a varosgazdalkodas asszongya h kellene v 50ezer uj lej a koepulet felujitasahoz... erre a hivatal asszongya h na jo na, hat en szolok a polginak h kulonitsunk el sakko meglesz az is no... Na de kerdes h ugy jar-e a hivatal mint a korforgalommal? me h azzal ugy-e avvot h miko az ujsagiro megkerdezte a tervezot h a teherforgalom hol fer el? akko o asszonta h neki asszontak nem lesz teherforgalom a korforgalomban, erre elmentek az egyik Joskahoz es megkerdeztek h ha ott nem lesz teherforgalom akko hol lesz? erre az egyik Joska valasza kimerult annyiban h akko tenleg, hol lesz?! na elmentek a masik Joskahoz is es megkerdeztek ot is... o meg aszonta h ki mondta azt h nem lesz ott teherforgalom? valoszinu ha elmentek vouna a hivatal utolso embereig a kerdessel akko az azt kerdezte vouna vissza h mien korforgalomrol beszelunk? Hat kerem ez az a korforgalom amirol mar eccer korabban azt irtam h valoszinu egy nagy fekete lyuk lesz es abban eltunik minden ami a teherforgalom kategoriaba tartozik... na de igencsak elkalandoztunk: lenyeg az h tortetunk elore, kozben meg ugy tunik h egymast kerdezgetjuk bizonyos adatokrol, csakhogy valamien oan formaban mint azon a tengeralattjaron... tudja mindenki... "mennyi?! -3!!! mi 3?!! -mi mennyi?!!"

2007. január 9., kedd

Hat ennyi volt...

Na nem kell megijjedni me nem a blogomrol van szo, habar egyesek szerint mar nincs sok hatra neki oanokat irok... amire befutnek lesittelnek :) meg akarmi is megtortenhet... de orommel vettem tudomasul h gyarapodott az olvasotabor es nem is akarmien: lelkes, szimpatizelo sminden ien... valoszinu vannak akik lassan mozgatjak fejuket jobbra, aztan balra es azt mondogatjak h : "ejnyebejnye, ez a ivanka naon... szal oan ize ne" Hat most mit mondjak, valakinek iennek is kell lenni, me ha ma` lekepes faradni a ember agya akko miert is ne irogatna?

Szal ami a cimben allt: ennyi volt... Beallt az altalanos dogszag a varoskankban (ismet). Nem tunt volna fel? anyuci, apuci tessenek csak kimenni a konyhaba es szetnezni h fogy-e irdatlan tempoban a kaja, vagy tessenek csak elfilozni azon h ejjel van-e doromboles, zarzorgetes... mert foleg ha csak egy gyerek van a csaladban es foleg ha oan gyerek van a csaladban aki az okulast valasztotta, mar nem csial a fentiekhez hasonlo dolgokat. Legalabbis nem itthon... minden egyetemista befejezte a ket hetes kirandulast a szurke, hegyekolelte varoskaban es visszahuzodott vagy a "Kincses Varosba" vagy Marosra, vagy kinek hova eleg volt az erettsegi atlaga, illetve agyacskaja... vagy ahova tobbezer helyet hirdettek meg. Erzik ezt a kocsmatulajdonosok is, erzik a szomszed kisbutikban, mivel csappant a cigarettavasarlas aranya (foleg a 10 szalase), erzik a Korona vadonatuj kalauzai, erzi Erzsike neni aki egy emelettel lennebb lakik, mivel kepes mostmar altato nelkul is elaludni, erzi a labdarugopalya lelatoja, amely most igyexik emeszteni a sok csikket es sorosuveget, erzik a garazsok, amelyek megtevesztettek eddig a sok eltevedt turistat, mivel nem csak eszaki oldaluk volt nedves... lassan ok is kiszaradhatnak, foleg ebben a punnyadt, tavaszi idojarasban. Szoval visszaternek a megszokott szurke hetkoznapok, a nyugodt ejszakak es utnak indulnak a ketsegbeesett sms-ek az "anyja kuldj meg penzt, me emeltek a lakbert" a "nincs mit enni me reszvenyeket vasaroltunk a helyi szeszgyarnal", "a boritekot az en nevemmel ne tessek kinyitani me csak teszteltuk hiatalosan is h hany decibel fer el egy emberben, az eredmeny legyen meglepetes" temakkal... Lehet gurizni tovabb h a kolyoknek legyen meg az a rohadt diplomaja, me szomszed Joska harom eve azzal tepi a szajat h az o gyereke mien egyetemet vegzett es h mien lelkiismeretesen dolgozik az egyik helyi gatteren...
Szal megy az elet tovabb, emberek halnak, ujak szuletnek es az ujszulottek termeszetesen nem kapjak meg a kicsinyke lajbikat, a pelusokat, sem az emlitett cuccok ellenerteket: 150 lejt. A Kormany december 6.-an dontott es azzal maradt. A dontes, valoszinuleg, mikulasi ajandek volt annak, aki feldobta a temat... az intezkedesek kicsit tolodnak, de nem kell izgulni me meglesz minden, a maga idejeben. Majd miko ma` a gyerek bilibe vegzi, megjon a pelus is, kisse megkesve, de annal nagyobb szeretettel. Addig is vigasztalni koll a gyereket: ne szarja` be me torodnek velunk!

2007. január 6., szombat

Mi lesz veled szekelyke?


Hat ime...

Nem irtam meg ebben az evben, mivel en is, mint minden rendes allampolgar, vartam... me asszonta valaki h sokminden valtozni fog ettol az evtol!!! nem kell tobbet varni, jon a csoda es hihetetlen valtozasokon megy at az orszag. Az biztos!!! Es en husegesen vartam h na lassuk mi a turo lesz... ma mar kek levegot szivok es csillagokat latok, azt nem tudom h mit is gyujtsek be ahhoz h rozsaszin legyen minden, me a csatlakozas biza ezt az egyet nem valtotta ki bennem... lattam mar elsejen egy europai zaszlot, tole ugy saccperkabe 50 meterre pedig annyi szemetet h a varos egesz takaritobrigadja ki kollott szaljon osszeszedni... aztan lattam masodikan is egy zaszlot a egyik szomszed falu templomkeritesere kituzve... vele szemben a park vilagitasara kituzott villanykortet pedig egy felbevagott (affektaljak) pillepalack ovta bizonyos nedvektol, de csak fentrol, pedig a reszeg parasztok biza nem oanok mint Julia, ok a foldon akarnak jarni, igy lentrol hajigalnak feliguresitett sorosuvegeket... azzal meg ki torodik? A varos kozpontjanak fai kekben es sargaban pompaznak... naivak vaunk, vagy csak nyalunk joszokasunk szerint?
Aztan minden cigisdoboz konkurenciat jelent a nyomdaknak, mivel gyaszjelento az van dogivel rajtuk... es ha nem lepunk be akko soha nem lesz meg ez sem, csak a szerzodesekhez hasonlo sok aprobetu a csomagolas aljan. Es ha nem olvasod el az aprobetus reszt akko biza elobb vagy utobb xopni fox!!
Na de van jo is az ebben az egesz csatlakozasban!!! me ugye vannak szabvanyok amiknek mindig meg kell felelni... december teli honap, a vezetes meg kesleltette a havat... beleptunk, a szabvanyok szerint a tel hoval jar, na tessek, ket nap alig telt el es maris havazott!!! le az osszes kalapokkal... ien egy Unios szabvanynak megfelelo tel kerem szepen.
Es az sem mellekes h lazan setalhatunk at a hatarokon, siman, a szemelyazonossaginkat magunkhoz teve ballagunk at a sok evvel ezelott meg tabunak szamito vonalkakon. Es nem tartanak fegyvert a halantekunkhoz, nem jatszanak celbalovosdit az ulepunkkel a hatarorok. Ma` csak aze se me h egyre kevesebben lesznek (szegenyek) es igy mar nem erdekes a jatek, nem nagy a tet. Me ugye a tarsasag felenek tavozni kellett, igy, volt aki nyugdijba vonult, van aki mostmar mashol kapja a "spagat". Mindenki maskepp csialja...
Szal roviden: az allamfo vigyora lassan kiegyensulyozodik, vagy eppen egyre ravaszabb lesz es mar nem a valasztopolgarok fele kacsint, hanem a csillagok fele. Az MPSZ, az SZNT es a tobbiek abban remenykednek h mostmar meglesz minden amit eddig csak azert hajtogattak h valtozatosabb legyen a romaniai politikai elet es megeljenek a sajtosok is. Pista bacsi lassan elkarikazik, meg utoljara, a semmien szabvanynak megnemfelelo Pegas bringajaval a neki meg "Szovetkezet" -kent elo marketbe es vasarol ket fej kezigranatot, hazamegy es felrobbantja a lopott fabol osszekalapalt kocerajt ami a kert vegeben szivta magaba az eppen odapartolo legyeket. A felszallo darabkak meg joljohetnek a fentieknek is, me beszaras h mi minden tortenik idelenn... es Pista bacsinak fontos lesz megtanulni azt is h amiko szeretne levagni a disznojat, meg kell kernie szepen h tettesse magat doglottnek, me egyszeruen nem lesz szive leloni a szegeny parat...

Szal hianzott ez nekunk, mint mokuskanak az erdotuz... csakhat a kommunizmusban volt ahova menekulni ahol meg jobb is volt nehany fokkal. Na de most merre? hat mar az Unio Nemetorszagban talalhato kozeppontja is elcsuszott...